skip to main content

Vezetői portré: Whitney MacMillan

1976. és 1995. között az elnök-vezérigazgató folytatja a családi hagyományokat az alapvető értékek fontosságának hangsúlyozásával, és elődeivel egyező jövőképe van a vállalat globális jelentőségéről. 

January 01, 2015

Whitney MacMillan egyszer kijelentette, hogy soha nem fogadta meg az édesapja, Cargill MacMillan tanácsát, mivel a „gyerekek soha nem fogadják meg a szüleik tanácsát”. De amikor megkérdezte az édesapját, hogy mit tanuljon, az idősebb MacMillan azt felelte: „Amíg a Yale Egyetemen [vagy], vegyél fel minden kurzust, amelyet az életed hátralévő részében nem lesz alkalmad felvenni. [Ne] tanulj az üzletről, mert amikor majd belekerülsz, mindent megtanulsz úgyis, amire szükséged lesz, és amit a Yale-en tanítanának neked, az úgysem [lenne] megfelelő.”

Ezt megfogadta Whitney, és miután 1951-ben lediplomázott a Yale Egyetemen (történelem szakon), megkezdte karrierjét a Cargill növényiolaj-kereskedelmi üzletágában. A kezdése után mindössze két évvel Whitney költözések sorát bonyolította le: először San Franciscóba, Kaliforniába költözött, majd Manilába, a Fülöp-szigetekre, ahol a Cargill vállalatnak szüksége volt valakire az új iroda vezetéséhez. Amikor 1956-ban visszatért az Egyesült Államokba, átkerült a gabona üzletágba kereskedőként, és később az értékesítési promóció és projektfejlesztés igazgatója lett.

A kreatív problémamegoldásáért nagyra tartott Whitney tovább haladt felfelé a Cargill vállalaton belül, és 1962-ben a vállalat alelnöke lett, majd 1966-ban csatlakozott az Igazgatósághoz, és kevesebb mint egy évtizeddel később, 1975-ben átvette az elnöki szerepet. „Whitney-nek nagyon személyes vezetési stílusa volt” – számolt be Ernie Micek, aki Whitney alatt dolgozott, majd 1995-ben ő maga lett a Cargill elnök-vezérigazgatója. „Szerette felkérni az embereket, hogy mondják el a véleményüket, és szerette szemtől szemben intézni a dolgokat.”

Whitney előléptetése után nem sokkal az akkori elnök-vezérigazgató, Kelm azt javasolta, hogy rendezze a vállalat etikai kódexét egy összefoglaló nyilatkozattá. A vállalat mindig azon dolgozott, hogy fenntartsa a tisztességes és tiszteletre méltó vállalat hírnevét, nem látták szükségét egy hivatalos írott kódexnek. De ahogy a Cargill határokon átnyúlva terjeszkedett, a nemzetközi törvények és kultúrák komplex szövedéke nehezebbé tette az átláthatóság fenntartását. Whitney foglalta össze a vállalat értékeit az Üzleti magatartásra vonatkozó nyilatkozatban, amely biztosította, hogy minden alkalmazott tisztában legyen a vállalat elvárásaival.

1976-ban Whitney-t nevezték ki elnök-vezérigazgatónak, amikor Kelm lemondott. Hivatali ideje alatt Whitney nemzetközi szinten új piacokra vezette a vállalatot.

„Azt mondanám, hogy azon idő alatt, amíg a Cargill vállalatnál dolgoztam, [az] a világ minden egyéb intézményénél több embert húzott ki a szegénységből.”
— Whitney MacMillan, a Cargill elnök-vezérigazgatója

Ahogy a Cargill egyre inkább nemzetközivé vált, Whitney összeállított egy hivatalos nyilatkozatot a jövőképről, amelyben meghatározta a Cargill jövőbeli céljait, köztük hangsúlyos helyet kapott a szegénység kezelése a fejlődő országokban: „Mi leszünk a legjobbak a világ ötmilliárd lakosának életszínvonal-emelésében.” Whitney úgy vélte, hogy ez a Cargill alapvető kompetenciáinak bevonásával lehetséges: „Mindezt az alapvető nyersanyagok megvásárlásával, tárolásával, szállításával és forgalmazásával érjük el. Mindezt a verseny és a hatékonyság támogatásával, innovatív megvalósításával és létrehozásával érjük el a forgalmazási láncban.” Ez a jövőkép volt a Cargill első lépése a globális vezető szerep megszerzése felé az emberek élelmezésében.

Whitney MacMillan Inpage
A jövőre összpontosító vezető megalkotja a „Jövőképet” (A View to the Future), meghatározva azokat a lépéseket, amelyek lehetővé teszik a Cargill számára, hogy globális vezető szerepet töltsön be az emberek élelmezésében. 
 

Whitney, az igazi látnok 1995-ig töltötte be az elnök-vezérigazgatói pozíciót, a globális vállalatot meghatározott alapelvek alatt egyesítve és felkészítve a 21. századra. Amikor visszavonult, Whitney megállapította: „Olyan országokban működünk, amelyek együttesen a világ bruttó össztermékének több mint 85%-át teszik ki. És mindeközben megőriztük a kultúránkat, az értékeinket és a képességeinket.” Előre tekintve Whitney hitt abban, hogy ha a vállalat kitart az alapelvei mellett, akkor sikerrel jár: „A jövőben [sem] változtatnám meg ezt a hozzáállást. [Tartanám] magam az alapokhoz.”