skip to main content

A törökországi fogadtatás megváltoztatása 

A Cargill vállalat jelenléte Orhangazi kisvárosban olyan előítéletet váltott ki, amely erősebb közösségi kapcsolatok kialakítására teremt lehetőséget. 

January 01, 2015

1990-ben a Cargill bejelentette arra vonatkozó terveit, hogy kukoricaőrlő üzemet hoz létre Orhangaziban, Törökország Bursa tartományának egyik kisvárosában. Az új állások és a jelentős mezőgazdasági fejlődés lehetősége izgalomba hozta a közösséget, de aggályaik és előítéleteik voltak az eltérő kultúrát, értékeket és embereket képviselő amerikai vállalattal szemben.

Az üzem építésének 2000-es befejezését követően a Cargill szándékaival kapcsolatban ismét téves információk kaptak szárnyra: egyesek azt állították, hogy az üzem tönkreteszi majd a gazdaságokat és lecsapolja a tavat; mások azt, hogy a helyi gazdák terményeit nem használják majd fel, és nem hoznak létre új munkahelyeket.

Ezek a történetek meglepetésként érték a Cargillt. Az Orhangazival kapcsolatos tervei a növekedésről és a lehetőségről szóltak. A helyiek körében 2003-ban végzett felmérés mégis meglepő mértékű bizalmatlanságról árulkodott. Egyértelmű volt, hogy a Cargillnek rendbe kell tennie a dolgokat.

A hatékonyabb lakossági kapcsolattartás érdekében a vállalat kinevezett egy nagykövetet, Cenan Celebcit, egy kedves és közvetlen embert, aki ellátogatott a falvakba, ünnepségeken vett részt, és meghívta a helyieket a Cargill üzemébe, hogy pozitív közösségi kapcsolatokat építsen ki.

„Meg kell hívni az embereket az üzemeinkbe, hogy lássák a működésünket. Meg kell mutatnunk, hogy kik vagyunk.” 

— Cenan Celebci, közösségi kapcsolati vezető, Cargill Foods, Törökország

Miközben Celebci bizalmat épített, a Cargill a közösség jövőjének megerősítésén dolgozott. A helyi vezetőkkel közösen végzett munka során a vállalat felismerte, hogy igény lenne egy helyi általános iskolára, viszont nincs meg hozzá a szükséges pénz. A vállalat úgy döntött, hogy felépít egy új iskolát, amely 2006-ban nyitotta meg kapuját több mint 500 diák előtt.

Napjainkban a vállalat továbbra is támogatja az iskolát, amelyet Törökország egyik legjobb Isztambulon kívüli iskolájának tartanak. A Cargill az elmúlt években egy egészségügyi központba és egy helyi sürgősségi orvosi klinikába is beruházott a város legforgalmasabb főútvonala mellett–az Orhangazi közösség fejlődését elősegítő számos lépés egyikeként.