skip to main content

A tevékenység diverzifikálása a Nutrena Mills révén 

A II. világháborút követően a Cargill felvásárol egy takarmány-előállító vállalatot az amerikai Közép-Nyugaton, kibővítve termékválasztékát és bevezetve egy új üzleti kultúrát. 

January 01, 2015

1945 augusztusában az alábbi címmel jelent meg írás a Cargill News magazinban: „Merre tovább?”

A II. világháború utáni Amerikai Egyesült Államokban a mezőgazdaságból élők félve tekintettek a jövőre. Egyes előrejelzések nagy élelmiszer-felesleget és áresést jósoltak, hiszen ez történt az első világháború végét követően, 1919-ben is.

Októberre egyértelművé vált, hogy a háború utáni időszak hatása ezúttal más lesz, és ez arra ösztönözte a Cargillt, hogy a takarmány iparág irányába mozduljon el. Az állati takarmányokból hiány mutatkozott, és a gyártó nagyvállalatok elkezdtek tudományos alapokon nyugvó összeállításokkal kísérletezni. A takarmányüzletágban tett kezdeti lépések megkönnyítésére a Cargill elnöke, ifj. John MacMillan felvásárolta a Nutrena Mills, Inc. vállalatot, ezzel pedig megkétszerezte az állati takarmányozási üzletágát, valamint diverzifikálta ügyfélkörét.

A közép-nyugati terület vezető takarmány-előállítójaként a Nutrena a kansasi Kansas City és Coffeeville városok, valamint az iowai Sioux City város mellett működtetett üzemeket. A 25 éves vállalat, mely havonta majdnem 10,5 tonna (23 000 font) takarmányt állított elő, a baromfi-, sertés- és tejelőállat-takarmányok, valamint a speciális nyúl- és kutyatápok terén kínált népszerű termékcsaládjaival úttörőnek számított. Üzemein túl a vállalat egy kísérleti gazdasággal is rendelkezett Kansas City közelében, ahol a takarmányokat tényleges gazdasági körülmények között tesztelték.

Bár termékkínálata szorosan illeszkedett a Cargill gabona üzletágáéhoz, a Nutrena egyben egy teljesen új fogalmat is behozott a Cargill működésébe: a marketinget. Úgy tűnt, a Nutrena világosan és ösztönösen érti ügyfelei szükségleteit és igényeit. A takarmányzsák-csomagolásokat szép nyomatok – a gazdaságok háziasszonyai által a ruhákon vagy lakberendezésben szívesen alkalmazott dekoratív mintázatok – díszítették, valamint rendszeresek voltak a Nutrena repülőgépén megjelenített értékesítési promóciók az érdeklődés felkeltése érdekében. A Nutrena mesteri módon használta a rádióadásokat is.

A Nutrena Mills vállalatot a vásárlók jól ismerik az olyan vidám nyomtatott és rádiós hirdetéseiről, mint például az 1940-es évekből származó dallamos kisfilm. 

Egyértelműen látszódott, hogy a Nutrena üzleti modellje és kultúrája drasztikusan eltér a Cargillétől. A Nutrena a vásárlókra összpontosított és hatalmas összegeket költött marketingre. Rendelkeztek továbbá regionális értékesítési csapattal is, mely hat térségben működött decentralizáltan, autonóm irányítással – ez egyértelműen eltért a Cargill központosított gabonakereskedelmétől.

Idővel a Cargill vállalati kultúrája elkezdett a Nutrenáéhoz hasonlítani: piacvezéreltté vált és jobban figyelt az ügyfelek igényeire. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a gabonaipari vállalat olyan új irány kijelölésére kapjon ösztönzést, mely a 21. században a hangsúlyt az áruról az ügyfelekre helyezi át. Napjainkban a Cargill állati takarmányozási üzletága 40 országban 17 000 embernek ad munkát, akik elkötelezettek aziránt, hogy az állati takarmányozás és teljesítmény terén fennálló páratlan szakértelmükkel segítsék az ügyfeleinket.