skip to main content

A jó hírnév értéke

Miután egy bennfentes kereskedési botrány megrengeti a vállalatot, a Cargill elnöke ösztönzést kap arra, hogy világossá tegye a vállalat számára fontos értékeket – amelyek később Alapelvekként válnak ismertté.

January 01, 2015

Idősebb John MacMillan elnök 1938-ban rájött, hogy legjobb gabonakereskedői közül három nem csupán a vállalat nevében kereskedett, hanem a sajátjában is. Ez a gyakorlat összeférhetetlenségnek számított, amelyet a Cargill szigorúan tiltott.

Tizenöt évvel korábban az idősebb John egyértelművé tette, hogy magas szintű etikai elvárásai vannak a Cargill alkalmazottaival szemben. Az alkalmazottaknak szóló 1923-as levelében foglalta össze elképzeléseit, amely ismételten hangsúlyozta „azt az eljárást, amelyet vállalatunk mindig is követett”. A levélben az idősebb John elmagyarázta, hogy „semmiféle tisztességtelen megoldást nem engedünk meg, és a szavunk ugyanannyit ér, mint a kötvényünk”. Ezeket az alapelveket szem előtt tartva ítélte el nyilvánosan is a cégvezető a gabonakereskedő alkalmazottak viselkedését a Cargill News magazin 1938. decemberi számában.

Hagyományos karácsonyi üdvözlete helyét az érintetteknek való felmondás bejelentése foglalta el, azzal a megállapítással, hogy „az egyik legszomorúbb dolog, ami megtörténhet velünk, az a jó hírnevünk és megbecsülésünk elvesztése”. 

Guiding Principles History InPage
Idősebb John MacMillan elnök 1938 telén szokásos karácsonyi üdvözlete helyett egy bejelentést tesz közzé, amelyben ismételten hangsúlyozza az alkalmazottak etikus magatartásával kapcsolatos vállalati álláspontot.

Nemcsak fegyelmezés volt ez, hanem lehetőség is arra, hogy a Cargill alkalmazottait emlékeztessék a vállalat értékeire. Az eset megerősítette azt a vélekedést, hogy a Cargill sikere feddhetetlen megítélésén múlik.

Ez a közlemény volt az első hivatalos állásfoglalás a vállalat alapértékeiről. Az ezt követő években a Cargill komoly kijelentésekké formálta ezeket: először a hivatalosEtikai kódex, majd 1995-ben ismét Alapelvek formájában, amelyek a tisztesség, becsület, tisztelet és felelősség fontosságát hangsúlyozták az alkalmazottak, az ügyfelek és a közösségek közt.

Az Alapelvek ma világszerte 67 országban jelentenek támaszt az alkalmazottak számára. Ezeket az alapelveket követve a Cargill hálózata továbbra is felelősen növekszik, egy sokszínű, bővülő és kapcsolatokkal átszőtt világ elvárásainak megfelelően.