A Cargill nagyszerű egységvonat-újítása

1966-ban az Illinois Central Railroad (ICR) partnert keresett egy innovatív ötlet megvalósításához. Ahelyett, hogy az egyes vasúti kocsikat adta volna bérbe gabonaszállításra, az ICR egy egész szerelvényt kívánt bérbe adni. Mivel felismerte, hogy az „egységvonatok” drasztikusan csökkentik a szállítási költségeket, valamint termelési és kereskedelmi lehetőségeket nyitnak meg az Egyesült Államok egészében, a Cargill beszállt az üzletbe. Ez azonban azt jelentette, hogy a Cargill vállalatnak hallatlan mennyiségű – több mint 100 kocsi megtöltésére elegendő – gabonát kellett begyűjtenie igen rövid idő alatt.

Korábban soha nem került még sor ilyen próbálkozásra gabonával. A logisztika és a díjak miatt a vasúti szállítás mindig is megfizethetetlen volt. Emellett a termények csak koncentrált mennyiségben álltak rendelkezésre, és csak néhány héten át, a betakarítás idején. Ráadásul ha a gabona túl sokáig volt a raktárban, megromolhatott. A 100 vasúti kocsinyi gabona begyűjtése, tárolása és berakodása igen jelentős kihívás volt.

A Cargill tisztában volt vele, hogy az egységvonatok akár 50%-kal is csökkenthetik a szállítási költségeket. De a vállalat azt is látta, hogy az új szállítási útvonalhoz új típusú szárazföldi exportvégállomásra van szükség. Addig a vállalat elsősorban az ország vízi útjaira támaszkodott, és egy-egy vasúti kocsit bérelt csak a szállításhoz.

A Cargill megfelelőnek tartotta a vasúti szállítással kiegészített vízi útvonalakat, miközben a vízi útvonalaktól távol eső gazdáknak újfajta hozzáférést biztosított a globális piachoz. Mivel látta a hatalmas lehetőséget abban, hogy még több gazdának segíthet a gabona hatékonyabb piacra juttatásában, a Cargill felvállalta az egységvonatos kihívást.

Annak érdekében, hogy összegyűjtse a több mint 100 vasúti kocsit megtöltő gabonaszállítmányt, a Cargill új létesítményeket és technikákat fejlesztett ki. A kapacitás növelése érdekében a vállalat új feldolgozó üzemek és tárolólétesítmények sorát építette ki az amerikai Közép-Nyugaton. A Cargill szellőztető berendezéseket és szárítókat fejlesztett ki a gabona tárolásához és kiváló minőségének megőrzéséhez jóval a betakarítást követően is. Ezen túlmenően a Cargill beruházásával egy új, 3,6 millió vékás exportvégállomást hozott létre az Illinois állambeli Gibson City-ben.

Végül 1967 telén a Cargill és az ICR elnökei végignézhették, ahogy az első egységvonat kigördül a Gibson City állomásról a 115, teljesen megtöltött vagonnal. A 400 000 vékányi illinois-i kukoricát szállító egységvonat célállomása a Cargill Baton Rouge-i (Louisiana) exportvégállomása volt, ahonnan mindössze öt nap alatt tervezett visszaérni Gibson City-be.

A Cargill egyik egységvonata 115, összesen 400 000 vékányi illinois-i kukoricát szállító vagonnal.
 

A Cargill és az Illinois Central Railroad vezetői összegyűlnek, hogy megünnepeljék az egységvonat indulását.

Az út során komoly bonyodalmak merültek fel: a teljesen megrakodott vonat súlya alatt megrogyott egy vasúti híd, és a vonat vagonjai közül 14 kisiklott. Bár a kisiklás kudarc volt, de a Cargill végső soron sikeresnek könyvelte el a vállalkozást. A vállalat a következő évre minimum 56 oda-vissza útra kötelezte el magát, és több mint 22 millió vékányi kukoricát szállított Baton Rouge-ba. A Cargill hamarosan megnyitotta a második szárazföldi szállítási állomását az illinois-i Tuscolában, majd a harmadikat az indianai Lindenben.

Az egységvonatok forradalmasították a gabona-iparágat, és a Cargill ebben jelentős szerepet játszott. Idővel az új létesítmények és szellőztető berendezések létrehozása tovább bővítette a vonatok kapacitását és a kereslet kielégítésének képességét egész éven át. Az egységvonatok bérlése lett a tömeges mennyiségek szállításának megszokott módszere, és az elkövetkező években jelentős mezőgazdasági növekedést eredményezett.