skip to main content

Új ígéret Fort Dodge-ban a kukoricaőrlővel

Egy elhagyott létesítmény feltámasztásával a Cargill biológiai finomítót létesített, amely segítséget nyújt egy iowai város gazdaságának beindításában.

January 01, 2015

Valamikor az iowai Fort Dodge regionális kereskedelmi központ volt. De az 1980-as évekre a város sorsa kezdett változni. A húscsomagoló iparág – a város egyik legnagyobb munkaadója – elhagyta a várost, és 3000 állást magával vitt.

A városvezetők elszántak voltak, hogy felélesszék a város gazdaságát. Az erőfeszítéseik sikeresnek bizonyultak, amikor a Cargill egyik versenytársa kukoricaőrlő létesítmény építését kezdte meg Fort Dodge-ban, amelyet keményítő és etanol előállítására szántak. De az építkezés az üzem elkészülte előtt leállt, és a helyszínt eladásra kínálták. 

„Sokan azt hitték, hogy nekünk már leáldozott – és soha nem lesz újra jobb életünk.”
– Matt Bemrich, Fort Dodge polgármestere

A Cargill vezetői nagy lehetőséget láttak Fort Dodge-ban. A kukoricamezőkkel körülvett települést ideálisnak találták a kukoricaőrléshez. A vállalat 2011 tavaszán megvásárolta a félkész létesítményt azzal a céllal, hogy az elhagyott gyárat világszínvonalú biofinomítóvá alakítja át. „Úgy véljük, hogy egy igen hatékony, kiváló elhelyezkedésű nedves kukoricaőrlő etanolüzem jól illeszkedik a biotermék-portfóliónkba” – fejtette ki Allan Willits, a Cargill kukoricaőrlő üzletágának elnöke.

A vállalat a helyszínre hozta Jerry Eilerst, a Cargill kukoricaőrlési ágazatának egyik veteránját, aki mérnökként és projektmenedzserként egyaránt dolgozott a nebraskai Blair városának és az iowai Cedar Rapids és Eddyville városának létesítményeiben eltöltött 40 év alatt.

Fort Dodge Ethanol Plant InPage
Jerry Eilers, a Cargill kukoricaőrlési üzletágának veteránja tervet készít az elhagyott kukoricaőrlő világszínvonalú biofinomító létesítménnyé történő átalakítására.

Több mint 600 vállalkozó segítségével Eilers és a csapata átalakította az etanolüzem tervét, hogy megfeleljen a Cargill kukoricaőrlő létesítménnyel szembeni igényeinek. A Fort Dodge-i üzem 2013 októberében kezdte meg az őrlést, elsőként dextróz-cukorszirup előállítására koncentrálva a Cargill dél-koreai állatitakarmány-vevője, a CJ Bio America számára.

Jelenleg a vállalat biofinomító létesítménye etanolt, dextrózt és a szarvasmarháknak szánt Sweet Bran® takarmányt állítja elő. A legfontosabb, hogy a Cargill és a CJ közösen több mint 350 új Cargill-munkahelyet hozott el az iowai közösségbe. Amióta a Cargill megérkezett Fort Dodge-ba, a város további 14 új vállalkozást üdvözölhetett, és 40 új otthon is épült a településen. Fort Dodge visszaszerzett sikere kiváló példa arra, hogy a Cargill innovatív üzleti döntései hogyan szolgálják nem csupán a vállalat, de a helyi közösség érdekeit is.