Új módot teremt a globális piacok ellátására vízi úton

1954-ben Kanada és az Egyesült Államok bejelentette elköteleződését az iránt, hogy 1959-re kimélyítsék és kibővítsék a Szent Lőrinc vízi utat. A fő nyomvonalával Quebec déli részét és New York állam északi részét elválasztó széles csatorna továbbfejlesztése drasztikusan javította a közlekedést a Nagy-tavakon keresztül és tovább, az Atlanti-óceán északi részéig.

A globális piacok kiszolgálásának új útjait keresve John MacMillan Jr., a Cargill elnöke lelkesen fogadta a hírt. Ahogy a korábbi évtizedeket az amerikai vasúti útvonalak melletti magtárak határozták meg, úgy az elkövetkező évek a nemzetközi vízi utak menti kikötők fejlesztéséről szóltak.

Az új szállítási útvonalként szolgáló Szent Lőrinc vízi útra támaszkodva John MacMillan Jr. a vállalat ezidáig legnagyobb tőkebefektetését valósította meg az óceáni terminál megépítésével Baie Comeau-ban, a Szent Lőrinc folyó torkolatában. Több helyszín is felmerült, de MacMillant végül Baie Comeau vonzotta könnyű elérhetőséget biztosító elhelyezkedése, meglévő kikötői infrastruktúrája és a Szent Lőrinc-öböl közelsége miatt. Míg a vízi út más területei a nagy téli hidegben befagytak, a Baie Comeau-i vizek nem – így a Cargill egyedülálló módon egész évben eléri az Atlanti-óceánt.

Vékákat rakodnak ki az uszályokból (1), mérik és tárolósilókba töltik (2-3). Ezután a gabonát megvizsgálják (4), majd mérlegelik, hogy az óceánjáró hajókra kerülhessen (5-6).

Napjainkban is ez a Cargill legnagyobb észak-amerikai transzfer terminálja, ahol 13 millió vékás magtár működik, és amely 440 000 metrikus tonna gabona befogadására képes. A Baie Comeau-i építkezés csupán egyike volt a Cargill azon kezdeményezéseinek, melyeket az egyesült államokbeli árucikkek iránti egyre növekvő nemzetközi kereslet kielégítése érdekében tett. Az Atlanti-óceánhoz újonnan kialakított elérési út révén a kiváló minőségű gabona elérhetővé vált a nem kellő mértékben kiszolgált és alultáplált régiók számára világszerte.