A zsákoktól az ömlesztett kezelésig – az innovatív megoldások segítségével 

Amikor a Cargill alapítója, W. W. Cargill elsőként hozott létre gabonaraktárat 1865-ben, egy 150 éves erőfeszítés-sorozatba kezdett a gabona és egyéb áruk berakodása, tárolása és szállítása költségeinek csökkentésére. A raktárak, lapátok és szekerek helyébe az elevátorok, szállítószalagok, vonatok és uszályok léptek. Ahogy az idővel egyre nagyobb kereslet volt a termékek iránt, innovatív megoldásokra volt szükség. 1990-ben egy nagy méretű elsődleges elevátorban 25 ezer véka gabonát lehetett tárolni. Napjainkban egy átlagos elsődleges elevátor kapacitása legalább 150 ezer véka.

A Cargill globális növekedése során a vállalat gabonakezeléssel kapcsolatos szakértelme számos új és más árucikkre is kiterjedt, és különböző technikákra volt szükség. A kopra, a kókuszdió kókuszolaj előállítására szolgáló fehér húsa kezelése terén már korán azonosításra kerültek kevésbé hatékony gyakorlatok. A Cargill 1947-ben a Fülöp-szigeteken nyitott irodát, hogy koprát vásároljon fel, amelyet egy újonnan vásárolt San Franciscó-i feldolgozó létesítménybe szállítottak. A be- és kirakodás mindkét helyen igen komoly munkaerőigényt jelentett.

Howard Boone, a Cargill San Franciscó-i koprafeldolgozó létesítményének vezetője így mutatta be a korai berakodási folyamatot: „A hajó betolatott a kikötőbe, a feljáró az egyik oldalán ki [volt] engedve, és a [munkások] a fejükön hordták be a koprát tartalmazó zsákokat, majd ledobták azokat a rakodótérbe. A másik oldalon kimentek, [és egy] ilyen bottal, vagy valami hasonlóval rendelkeztek. És [így] kapták meg a fizetésüket, darabonként. [Feljöttek] az egyik oldalon, áthaladtak a hajón, és visszamentek a másik oldalon.”

A hajók egyenkénti berakodása akkoriban rettenetesen lassú és nem megfelelő hatékonyságú volt, és gyorsan egyértelművé vált, hogy egy gyorsabb és hatékonyabb módszert kell találni a hajók berakodására. A Cargill első innovatív megoldása keretében nagy markolós darukat használtak a kopra ömlesztett formában történő hajóra rakodásához. Az elevátorok és szállítószalagok nagy hajókat rakodtak meg, amelyek hatékony módon szállították át a koprát az óceánon. A fogadó oldalon egy buldózert emeltek be a hajó rakterébe, és a koprát szabályosan kiszívták onnan, hogy olajjá és takarmánnyá dolgozzák fel.

A hajó be- és kirakodására ettől eltérő megközelítést alkalmaztak a halliszt esetében az 1960-as évek Perujában, ahol a szardellákat lizinben gazdag állati takarmánnyá dolgozták fel. Itt is a zsák volt a bevett módszer a halliszt szállítására, így a Cargill megkezdte az áru átformálását, tablettásítva azt. A liszt átalakítása tablettává megoldotta a szállítási problémát, mivel most már a hallisztet ömlesztve is lehetett kezelni. Azonban az olajban gazdag liszt gyorsan megromlott az oxidáció hatására. A Cargill ekkor egy vegyipari vállalathoz fordult, hogy segítsen megoldani a problémát, és végül találtak egy speciális antioxidánst, amelyet a halliszthez adtak. Ezzel a Cargill átalakította az árut, és ezek a változtatások hamarosan iparági szabvánnyá váltak.

Az 1970-es években Dél-Amerika másik oldalán a Cargill megoldást kínált Brazília egyre növekvő narancstermesztési ágazata számára azáltal, hogy a héjat és a rostokat értékes árucikké tette a takarmánykészítés számára. A Cargill a hallisztágazatának sikeres technológiai sorát alkalmazta: szárítás, tablettásítás és ömlesztett szállítás. Az ágazat ismét elismerte a Cargill fejlesztéseit, és gyorsan el is fogadta az új technikáit. Napjainkban a Cargill folyamatos innovatív tevékenysége az áruágazatokban segít biztosítani a likvid piacot a vevők és eladók számára minden ágazatban.